Üdvözlök mindenkit aki ide tévedt eme felületre!
Sivstammer Attila vagyok, videoszerkesztő, vágó, rendező, író, szerkesztő, rajzfilmes. Természetesen ezek a 'beosztások' egyenlőre csak megmaradnak hobbinak, egyszer talán remélhetőleg nem kizárólag az fog eszembe jutni a fenti dolgokról, hogy az én hobbijaim. Nem Sivstammernek anyakönyveztek, ez álnév, művésznév, fedőnév, magam se tudom mi. Ha valaki az igazi nevemre kíváncsi az egy kis keresés után megtalálhatja. De ez a név valahogy jobban fekszik nekem. Szeretném hivatásként űzni eme dolgokat, ehhez pedig folyamatos tanulás kell. Tanulni pedig a legjobban úgy lehet ha azt az ember a gyakorlatban teszi. Folyamatosan ezzel foglalkozom a szabadidőm kb 80%-ában. Jelenleg, mint minden átlag ember, így én is sima munkával finanszírozom az életem. Az ilyesféle dolgok nekem ugyan nem kerülnek pénzbe, igaz nem is keresek velük. Elsősorban nem az anyagi vonzata miatt csinálom, lévén ebből nem látok egy forintot se, sokkal inkább az alkotási vágy, a létrehozás öröme, az önkifejezés sokszor önző mivolta miatt. Nem fogom részletezni mivel foglalkozom, milyen munkát végzek, bár megtehetném elvégre ez egy valódi személyes blog. Mondanom sem kell, nem az első amit elkezdek. Túl vagyok már egy pár blogon, szám szerint 5-ön. Ez ami most elindul lesz a hatodik. De a blogok viszonylag nagy száma ellenére nem mindegyik aktív. Nem is lennék rá képes mindegyikkel foglalkozni, mert nem tudok 6 felé szakadni.
Minden az Ex-Zenekarral kezdődött. Gondoltam milyen jó ötlet létre hozni egy olyan oldalt ahol azokra a zenekarokra lehet emlékezni amik már befejezték a pályafutásukat, de továbbra is sokan (vagy kevesen) hallgatják őket. Egészen szépen is indult csak valamiért félbeszakadt. Mára már nem is működik, de továbbra is elérhető és így is marad. Utána következett az AmigAROCKWellBLOG , ami eredetileg simán Amigarockwellként működött. Elkezdtem telerakni gyakorlatilag mindenféle dologgal, és annak is szántam; egy olyan mindenes blogként tekintettem rá. De elég hamar befulladt és szinte magától, észrevétlen átalakult egy zenei oldallá. Akkor még nem tudtam, nem sejtettem, hogy ha nem teszek koncepciót egy blog mögé akkor az nem fog működni. És itt most nem a látogatottságra gondoltam. Alapból ha nincs koncepció és nem személyes blognak szánja az ember az előbb-utóbb a káoszhoz vezet. Legalábbis nálam ez történt, lehet másnál ez nem így van, de nekem így alakult. Így pár hónappal ezelőtt szépen meg is fogalmaztam mit is szeretnék ott a továbbiakban. De szinte rögtön rá elindult a Polip-Paróka. Na ott már a kezdetektől fogva volt egy koncepció, a humor, a paródia. Ez nem is fog változni kivéve, hogy a paródia dolgok mellett, lesznek saját egyéni dolgok is. Elvégre belefér, egy a lényeg humoros legyen. Lehet itt mondani, hogy nem olyan vicces mindegyik, ezt elismerem. Csináltam olyasmiket amiket ha nem is bánok, de nem oda kellett volna feltennem, vagy nem úgy kellet volna megcsinálnom. De most már mindegy, a továbbiakban igyekszem kerülni a tényleges gagyit. Azt is elhiszem, hogy valakinek nem igazán viccesek az ott szereplő alkotások, na de az én humorom az abszurd humorból táplálkozik. Ahhoz pedig kell egy kis gondolkodás, egy kis dolgok mögé látás, hogy megértse az ember. Nem akarok azzal takarózni, hogy én milyen nagy tehetség vagyok, meg ilyenek. És azt is tudom, hogy nem nagyon közelítem meg azokat akik már komolyakat alkottak ebben a műfajban. Nem célom másolni a Monty Pythont, a L'art Pour L'art vagy bármely más évtizedek óta létező egyént vagy csoportot, ezek csak kiragadott példák, a rengeteg hatás közül az egyik legnagyobbak amik értek engem. És nem is akarom hozzájuk mérni magam, ahhoz még rengeteget kell tanuljak, fejlődjek. Talán sose leszek olyan jó, mint Ők. De nem is ez a célom. Mást szeretnék létrehozni, valami ujjat, valamit ami én vagyok. Nem akarok hitvány másoló lenni, ennél többre vágyom. Azt is tudom nem fogom megújítani a humor egyik ágát se, de nem is akarom. Nem is lennék képes rá. A Monty Pythonnak sikerült, na de nekik ez volt a küldetésük, valami hatalmasabb cél érdekében vagy valami ilyesmi, vagy csak egyszerűen tették a dolgukat és létre hoztak egy olyan dolgot ami semmi máshoz nem hasonlítható. De mindez nem is számít. Éveken keresztül amikor csak jártam az utcákat, utaztam valahova vagy csak egyszerűen olvastam valamit sokszor eszembe jutottak olyan dolgok amik az eredetileg látottakkal kapcsolatban valami gyökeresen eltérő valamire asszociáltam, a legtöbb esetben a helyzet abszurditásában meglátok valamit ami olyan reakciókat kelt bennem, hogy megfogalmazódik valami más. Nem tudok mit csinálni így működök. Csak nagyon sokáig nem gondoltam abba bele, hogy ezeket a dolgokat le kéne írni vagy megvalósítani. Ez miatt hoztam létre a Polip-Parókát. Volt és van is minden évben a Magyar Dal Napja ugyebár. És mi jutott eszembe erről? Hát ez:
Magyar Hal Napja... És egyáltalán nem azért mert valami bajom lenne ezzel a rendezvénnyel (?) eseménnyel, sőt nem egy rossz dolog csak a megvalósítása lehetne kicsit más. Csakhogy itt nem álltam meg, fogtam magam és megvalósítottam és közzé is tettem. A Polip-Paróka mögé eleve tudatosan tettem ezt a koncepciót, ezt az elvet. És tartom is magam ehhez. Ugyan nem döntöttem látogatottsági rekordokat, nem lettem népszerű netes körökben, viszont sokat köszönhetek a blogoknak amiket csinálok. Ha nem kezdek bele talán soha nem kezdem el tanulni a videoszerkesztést, soha nem térek vissza az íráshoz, a rajzoláshoz. Mert valamikor rendszeresen rajzolgattam még gyerekként, és néha még írogattam is. Csak valami miatt ezeket abbahagytam, félbehagytam. Sok oka lehet, hogy miért. Nem támogattak, nem biztattak soha. Így törvényszerű, hogy a visszajelzések hiánya miatt elment tőle a kedvem. Nem volt egyszerű az elmúlt kb 20 évem. Megéltem nagyon sok mindent. Sokkal több kudarcot, mint sikert, és ez valahol talán kicsit megkarmolt, visszavetett dolgokban. Mióta az eszemet tudom, úgymond öntudatra ébredtem azóta keresem a helyem a világban. És keresem azt is, hogy ki vagyok mi vagyok valójában. Lehet bennem van a hiba, vagy csak a körülményekben, de csak mostanában kezdem kapiskálni a lényeget. A gyerekkorom lehetett volna jobb, ez jutott. A húszas éveim már azért jobbak voltak, főleg a közepétől kezdve. Jöttek mindenféle dolgok, emberek, események csajok, néhány hozzám közelebb kerülő egyén kik mostanság már nem nagyon vannak közel. Zenék, koncertek. Ami nem volt azok a kemény cuccok, mondjuk nem is kerestem efféléket. De több, mint valószínű ezek vezettek el oda engem arra az ösvényre amin ha rajta maradok akkor talán nem lesz gond. Mármint tudni fogom mit akarok, és mihez akarok kezdeni. Na de kicsit elkalandoztam. Szóval belemásztam elégé ezekbe a netes és videós dolgokba és meglehetősen élvezem is. Szeretem csinálni, mert attól függetlenül, hogy lényegében hülyeségekre használom mégis tanulok ezáltal. Nem azt mondom, hogy profivá váltam, de ha elém tennének egy nyers felvételt azt minden kekeckedés nélkül meg tudnám vágni és még egész pofás is lenne az eredmény. Természetesen még van mit tanulnom azt nem tagadom, de a kezdő szintet már kezdem elhagyni. És még olyasmiket is meg tudok valósítani amikre korábban gondolni se mertem.
Aztán jött az ötlet, hogy meg kéne végre csinálni azt a weboldalt ami a farmotoros autókkal foglalkozik. Amin már nem is tudom mióta gondolkodtam, mert azért a blogok előtt is próbálkozgattam weboldalakkal, de az egytől-egyig kudarccal végződött. De ezt létre hoztam, és... hát amint lesz időm és energiám majd folytatni fogom.
Farmotor - Mert van aki hátulról szereti :)
És eme blog előtti blog a DuliMorgóoska. Azt csakis azért hoztam létre, hogy ott bármit közzé tudjak tenni amiről úgy gondolom nem illik bele a többibe. Olyan írások vannak és lesznek ott amik a legtöbbször másról se szólnak, mint feszültséglevezetésről. Olyasmi írások nem fognak helyet kapni itt, annak a helye a DuliMorgóoskán van. Ez csakis a személyes blogom, semmi más. Nem tehetek róla, ki kell adjam magamból azokat a gondolatokat amik bennem keringenek. És a Facebook erre nem alkalmas. Mert kapcsolat tartásra, és reklámozásra kiváló, na de ott én nem tudom az agymenéseimet kitenni, túlságosan nyílt, ezáltal személytelen az egész. Tudom ez leginkább csak az én véleményem, elvégre rengetegen ott élik az életüket. Minden szart közzé tesznek, mikor keltek fel, mikor mennek dolgozni, iskolába meg a többi olyan dolog ami egyszerűen senki másra nem tartozik csakis saját magára. De mindenki maga tudja és saját maga dönti el hogyan használja. Engem nem elégít ki az, hogy azt lesem mások mit csinálnak. Milyen videót tesz fel, mit csinál azon a képen meg ilyenek. Én alkotni szeretnék. Nem akarok passzív fogyasztója lenni az internetnek, pláne nem az életnek. Mert tudom azt, hogy az emberek nagyon nagy többsége nem akar soha a büdös életbe létrehozni valamit, soha nem fogja azt keresni hogyan valósítsa meg önmagát. De ezzel nincs semmi baj, csak én nem vagyok ilyen. És mielőtt valaki félre értene, nem nézem le azokat az embereket, akik csak úgy lógnak a neten. De én nem leszek ilyen.
Na szóval, azt hiszem ennyi lenne így elsőnek. Kicsit szétszórt lett, kicsit talán össze-vissza, kicsit elkalandozó, kicsit talán hosszú is, kicsit talán depis, mondjuk távolról se az, de ez van. Itt ilyesmik lesznek. A legbenső lényem művei, a személyes gondolataim. Mondhatjuk úgy, hogy az életem.
